Az energetikai tanúsítvány online elkészíthető?
Az általánossságban az energetikai szakvélemény helyszíni felmérés után készül el. Azonban vannak olyan esetek, amikor az energetikai tanúsítvány helyszíni vizsgálat nélkül is kiállítható. Ennek több előfeltétele van. A megrendelőnek minden dokumentumot meg kell tudni küldenie mailben, amikre szükség van az energetikai tanúsítvány kiállításához.
Mikor van lehetőség energetikai tanúsítvány kiszállás nélküli kiállítására?
Az energetikai tanúsítvány rendelete szerint négy esetben lehet online energetikai tanúsítványt készíteni kiszállás, helyszíni felmérés nélkül :
- “ha a felelős műszaki vezető igazolja, hogy az épület a kivitelezési dokumentáció és a hozzá tartozó energetikai számításban figyelembe vett értékeknek, adatoknak és anyagjellemzőnek megfelelően valósult meg és a tervezett műszaki jellemzőjű épülettechnikai berendezéseket szerelték be, új épület esetében a kivitelezési dokumentáció és az építési napló részét képező felelős műszaki vezetői nyilatkozat alapján kell végezni.”
- “az épület egészére vonatkozó tanúsítvány alapján, a tanúsítandó önálló rendeltetési egység épületben levő helyzetének, tájolásának és eltérő adottságainak figyelembevételével, vagy
- ugyanabban az épületben lévő, azonos rendeltetésű, elrendezésű, azonos méretű és azonos energetikai jellemzőjű épületelemekkel rendelkező önálló rendeltetési egység tanúsítványa alapján,
- különálló családi ház esetén azonos energiahatékonyságú és méretű, azonos épületelemekkel rendelkező családi ház tanúsítványa alapján, ha a tanúsító az azonosságról meggyőződött”
Mindez azt jelenti, hogy lehetőség van energetikai tanúsítvány kiszállás nélküli kiállítására bizonyos dokumentumok megléte és a fenti feltételek fennállásakor
- új épületek esetében,
- egyes társasházi lakások, panel lakások esetében,
- nagyon ritkán családi házaknál is.

Mik az online energetikai tanúsítványhoz szükséges dokumentumok?
Az energetikai tanúsítvány online elkészítéséhez az ügyfélnek meg kell küldeni az ingatlan alábbi adatait:
- Építész alaprajz a helyiség belső méreteivel, az ablak, ajtó falnyílások méreteivel,
- metszetek az épületről, ha rendelkezésre áll,
- műszaki leírás, ha rendelkezésre áll.
- falak vastagsága és anyaga tisztázása,
- nyílászárók típusai,
- Hőszigetelések anyaga, vastagsága fűtött teret határoló épületszerkezeteken.
- épületgépészeti dokumentáció a fűtésrendszerről, használati meleg víz előállításáról, klíma berendezésről, a berendezések pontos típusa
- új épület esetén felelős műszaki vezetői nyilatkozat;
- fényképek az ingatlan minden külső homlokzatáról
- fényképek a bejárati ajtóról, ablakokról, úgy, hogy látszik a szerkezet
- fényképek a fűtési rendszerről (pl. kazánról, konvektorról, radiátorokról)
- fényképek a melegvíz előállító berendezésről
- fényképek a klíma berendezésekről
Amikor minden adat, fénykép rendelkezésre áll, elkészíthetőek a szükséges számítások, megtörténhet a feltöltés az Országos Építésügyi Nyílvántartás központi adatbázisába. A feltöltés után az energetikai tanúsítvány megkapja a HET (Hiteles Energetikai Tanúsítvány) számot. Ezt a számot kell feltűntetni az adásvételi szerződéseken.
Mit mér fel az energetikus szakember az ingatlanban a kiszálláskor?
- A helyiségek belső méreteit (lehülő falak hossza, alapterületek, belmagasságok),
- a ablakok, ajtók falnyílás méreteit és a nyílászárók típusát, hőszigetelő képességét azonosítja,
- az épületszerkezetek (falak, födémek) vastagságát, anyagát, az egyes szerkezetek hőszigetelését.
- A fűtés, melegvíz előállítás, szellőzés, gépi hűtés épületgépészeti berendezéseit (kazánok, bojlerek, radiátorok, konvektorok, kályhák, stb.).
- Fotókat készít.
A tanúsítvány kötelező melléklete: helyszíni fotók
A tanúsításra vonatkozó jogszabály alapján a szakvéleményhez kötelező mellékelni az alábbi fotókat:
- Az ingatlan minden külső homlokzatáról kép,
- jellemző ablakok, bejárati ajtó fotói,
- jellemző hőleadó és annak szabályozása (pl. radiator a szabályozó szelepekkel, konvektor) fotókon,
- a hőtermelő és hőtároló vagy más ilyen funkciót ellátó berendezés, (pl. kazánok, bojlerek, hőszivattyúk, melegvíz tárolók, stb.) fényképei,
- megújuló energiájú gépészet (pl. napkollektor, napelem) fényképei.
Ki készíthet energetikai tanúsítványt?
Energetikai tanúsítványt csak megfelelő jogosultsággal (TÉ) rendelkező mérnök állíthat ki.
Magyarországon két hivatalos szervezet ad ki TÉ jogosultságot, a Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara. Minden jogosult szakmagyakorló rendelkezik egy kamarai számmal, amivel a kamara által vezetett névjegyzékben szerepel. A névjegyzékben ellenőrizheti a mérnök jogosultságát:
Magyar Mérnöki Kamara névjegyzéke »
Magyar Építész Kamara névjegyzéke »
Az a személy készíthet energetikai tanúsítványt, aki:
- a következő végzettségek valamelyikével rendelkezik: okleveles építészmérnök, okleveles település mérnök, okleveles építőmérnök, okleveles közlekedésmérnök, okleveles gépészmérnök, okleveles villamosmérnök, okleveles energetikai mérnök, építészmérnök, településmérnök, építőmérnök, közlekedés-építőmérnök, vízépítő mérnök, közlekedésmérnök, gépészmérnök, villamosmérnök, energetikai mérnök;
- legalább egy év szakmai tapasztalattal rendelkezik;
- a jogosultsági vizsgát eredményesen letette;
- kamarai névjegyzékbe bekerült;
- nem áll foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, és büntetlen előéletű;
- anúsítói tevékenységre vonatkozó szándékát a kamaránál bejelentette.
A HET szám garantálja a tanúsító jogosultságát
A Hiteles Energetikai Tanúsítvány (HET szám) egyedi azonosító sorszám, amelyet az Országos Építésügyi Nyilvántartás ad a tanúsítványnak, amikor a tanúsító szakember feltölti a számításokat. Maga a HET szám megléte garantálja, hogy aki elkészítette, biztosan rendelkezett a megfelelő jogosultsággal, mivel az Országos Építésügyi Nyilvántartás adatbázisába csak jogosultsággal lehet feltölteni és hitelesíteni energetikai számítást.
A HET szám a tanúsítvány jobb felső sarkában található, ellenőrizhető az alábbi oldalon »
Hívjon fel!
Írjon emailt!
Megtalál a térképen: